Életrajz

Név: Dr. Ipkovich György

1954. március 17-én született Szombathelyen. Nős, levéltáros felesége és szintén jogi végzettséggel rendelkező leánya biztosítja számára a megértő, nyugodt családi hátteret.

Az általános és középiskolát szülővárosában végezte, 1972-ben érettségizett a Nagy Lajos gimnáziumban. 1973-ban felvették az ELTE ÁJTK-ra, 1973-1974-beni előfelvételis katona Kalocsán, szakaszvezetőként szerelt le. 1979-ben diplomázott. 1974-től a Kollégium Jogász Diákbizottság tagja, 1979-ig titkára. Ebben az időszakban kezdődött a szakkollégisták mozgalma az egyetemen. 1979-ben a Szombathelyi Városi Ügyészségen kapott állást, ahol szakvizsgát tett. Ezt követően 1990-ig a Vas Megyei Főügyészségen dolgozott, utoljára a fiatalkorúak ügyésze. Az ügyészi szervezet depolitizálása után állást változtatott, előbb jogtanácsos, majd önálló ügyvédi irodát alapított. 2002-ig praktizált ügyvédként.

Szakterületei: a gazdaság és a büntetőjog.

2010-től újra ügyvédként praktizál.

Az MSZP alapítója. 1990-től a Vas megyei-elnökség tagja. Jelenleg megyei elnökhelyettes, városi elnök.

Az első szabad önkormányzati választások óta tagja volt a szombathelyi közgyűlésnek, egészen 2010-ig. 1990–94. között a Szociális Bizottság elnöke. 1994- 2002 között a Bűnmegelőzési Bizottság elnöke volt. A 2002- 2010 között Szombathely Megyei Jogú város polgármestereként tevékenykedett.

2005 óta országgyűlési képviselő.

2005- 2006 között a Rendészeti bizottság tagja volt a parlamentben.

2006 -2010 között: Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság, az Önkormányzati és területfejlesztési bizottság tagja volt 2010-től a Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság valamint; az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság és a 2002-2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottság tagja.

A Martinus Vallási egyesületalapító tagja, a Savaria Legio Hagyományőrző Egyesület alapító tagja és alelnöke, az Apáczai Csere János Alapítvány kuratóriumának, a Szombathelyi Közalapítvány kuratóriumának, a Vasi Munkás Horgászegyesület, a Vas Megyei Ügyvédi Kamara, valamint a Magyar Jogász Egylet Vas Megyei Szervezetének tagja.

2011-ben az MSZP szombathelyi elnökének választották.

Elérhetőségek:

9700, Szombathely Berzsenyi Dániel tér 2/b

e-mail cím: gyorgy.ipkovich@parlament.hu

honlap: www.ipkovich.hu